munkahelyi baleset

munkahelyi baleset

A munkahelyi baleseteket a cégek általában szeretik a szőnyeg alá söpörni. Jobb esetben valóban adnak segítséget a balesetet elszenvedő alkalmazottaknak de nem mindegy, hogy milyen mértékben. Sokan  talán nincsenek is tisztában azzal, hogy milyen jogaik is vannak akkor, amikor önhibájukon kívül, munkaidőben történik velük baleset. Így jártam én is és bizony külsős segítség nélkül ma nem tartanék ott, ahol vagyok. A munkahelyem öltözőjében pontosabban a zuhanyzóban történt az én balesetem. Egy nem megfelelően kicsempézett részen estem el úgy, hogy műteni kellett a térdemet.  A zuhanyzó hibájára már többször felhívtuk a munkaadónk figyelmét, de az nem hozatta rendbe azt rendbe és így sajnos megtörtént a baj. A kórházi ápolás után hosszú felépülés következett és ez természetesen jelentős fizetéskiesést jelentett a számomra. A munkaadóm azonban nem akart kártérítést fizetni a számomra. Kellett a segítség tehát ahhoz, hogy a jogaimat érvényesíteni tudjam. Ügyvédet fogadtam olyat, akinek ez a szakterülete és így sikerült peren kívül megegyeznem a munkaadómmal. Most, hogy már minden károm megtérült bizakodva nézek a jövőbe.