polcos szekrényx

polcos szekrényx

Amikor az Ügyvéd Úr felvett asszisztensnek az irodába, még nem tudtam, hogy egy webshopnak köszönhetem majd, hogy a világ legjobb munkaerőjének érzem majd magam. Eleinte nehéz volt beilleszkedni, hiszen sokan dolgoztak már az irodában. Köztük több asszisztens is volt, akik betanítottak. Elmesélték, hogy a főnöknek nagyon nehéz lesz megfelelnem, hiszen ők már évek óta próbálkoznak. Egyik nap úgy jött be az Ügyvéd Úr, hogy azonnal szeretné felújítani az irodát, és kicserélni a legtöbb berendezést és bútort. Azt mondta, rám bízza a feladatot, hogy megtaláljam a legjobb áruházat, ahol hosszútávú befektetésekre tehet szert. Lázasan keresgéltem mindenhol, több helyen is jártam, mindenkit kérdezgettem a témáról. Végül egy ismerősöm küldte a fergeteges novitano.hu webáruház weblapját, ami annyira tetszett, hogy rögtön továbbítottam is Áronnak. Másnap mikor bementem munkahelyre azt mondta, ha így folytatom, komoly fizetésemelést fogok kapni, hiszen még előző nap leadta a rendelését. Azóta itt vannak a remek új bútorok, és tényleg kaptam fizetésemelést. Annyira jó.