projectpage

Székhelyszolgáltatás ipa mentes helyen

Sajnos többször kerültem oda, hogy munkát kellett keresnem, ami valljuk be igen nehéz feladat volt. Nem mintha rosszul dolgoznék, csak valahogy mindig sikerült rosszul választanom munkahelyet; két cég is megszűnt, ahol dolgoztam a másik pedig átköltözött az ország másik félébe, ahova nem akartak menni. Innen jött az ötlet, hogy csinálok egy jó fejvadász céget, hogy megkönnyítsem a vállalkozások és a munkakeresők életét. Ez nagyon jól is indult, aztán voltak hullámvölgyek a papírmunka során,.. Read More

Vannak egy székhely választásnak kockázatai?

Egy közelmúltbeli jogszabály a székhelyszolgáltatók működésére vonatkozó sok új rendelkezést vezetett be. Például kizárja a határozott időre kötött szerződéseket, előírásokat tartalmaz az iratkezelésre és a küldemények átvételére vonatkozólag, stb. Ezáltal komoly jogi feltételhez köti a székhelyszolgáltatást. A legtöbb professzionális székhelyszolgáltató azonban Magyarországon bérelt irodában nyújtja ezeket a szolgáltatásokat. Kétséges, hogy az általában nagy, multinacionális beruházók tulajdonában lévő irodaépületekre azok tulajdonosa lehetővé tenné-e egy mindenki számára látható teher bejegyzését. A bejegyzés ténye azt jelenti,.. Read More

Mit is jelent a székhelyszolgáltatás?

Sokat elhangzó kifejezés a cégek világában a székhelyszolgáltatás. Sokan viszont nem tudják, mit is jelent valójában? Jogszabályi kötelezettség írja elő, hogy egy adott gazdasági társaságnak legyen székhelye. Székhely az, ahol a cég hivatalosan elérhető. Ebből kifolyólag a székhelyre érkeznek a cég hivatalos levelei, egy esetleges revízió alkalmával a NAV a székhelyre megy ki ellenőrzésre. Egy társaságnak, a cégalapítás során a székhelyet fel kell tüntetni a létesítő okiratban. Sok helyen elérhető ez az igen.. Read More

Székhelyszolgáltatás iparűzési adó mentes helyen

Egyéni vállalkozóként kezdtem, de olyan nagy kereslet lett a bútoraimra, hogy terjeszkednem kell és Kft alapítás is szükséges lesz. A cégem kinövi magát, erre álmaimban sem gondoltam volna, mint mindent, szerintem ezt is olyanra kell bízni, aki ért hozzá. Ezért fordultam cégalapítás előtt a https://topcegalapitas.info/ szakembereihez, nagyon segítőkészek voltak, mindent átbeszéltünk, hogy hogyan kezdjek neki a bővítésnek. Hossza gondolkodás után úgy határoztam, hogy a telephelyen csak gyártás lesz, iroda nem és szeretnék spórolni.. Read More

Néhány jó tanács székhelyszolgáltatás választása során!

Ha Ön a székhelyszolgáltatás mellett dönt, akkor az alábbi szempontokra ügyeljen. A székhelyszolgáltató az első kézbesítés alkalmával átveszi a hivatalos leveleket, és azokat 24 órán belül továbbítja az Ön e-mail elérhetőségére. A leveleket minimum havi egyszer kipostázza, illetve lehetőség van-e a személyes átvételre? Megoldható-e az irat megőrzés és hogy van megoldva a NAV-os revízió? Lehetőleg legyen lehetőség egy tárgyalót igénybe venni, ha Ön egy üzleti partnerével tárgyalni szeretne. A székhelyszolgáltató vállalja-e az úgynevezett.. Read More

Székhelyszolgáltatás más szolgáltatásokkal!

Magyarországon nagyon sok cég foglalkozik székhelyszolgáltatás biztosításával. A központ Budapest, a szerződések kb. 95%-át a fővárosra, illetve az iparűzési adómentes pest megyei településekre kötik. A székhelyszolgáltatók minden esetben biztosítanak székhelycímet. Ez azt jelenti, hogy a cég bejegyzett címét, hivatalok, partnerek előtti címét ezzel biztosítják. A székhelyszolgáltató cégek majdnem mindegyike átveszi a hivatalos leveleket. A különbség a topcegalapitas.hu oldalon megkötött székhelyszolgáltatásra vonatkozó szerződés és a konkurensek között elsőként itt mutatkozik, vagyis nálunk az ügyfelek.. Read More

Cégtábla ellenőrzése a székhelyen

Az adóhatóság a székhelyre kimenve elsőként ellenőrzi a cég cégtábláját. Ugyanis a cég székhelyén kötelező a cégtábla kihelyezése. Egy adóhatósági ellenőrzés során a NAV legelső feladata, hogy ellenőrizze, hogy a cég neve szerepel-e a cégtáblán, a cég bejegyzett székhelyén. Amennyiben az ellenőrzés alkalmával a cégtáblán a NAV nem látja a cég nevét, pénzbírságot szab ki. A cégtáblának tartalmaznia kell a cég pontos nevét, a cégtáblával szemben különösebb elvárások nincsenek, mindössze annyi, hogy jól.. Read More

Újlengyel, Budapest, székhelyszolgáltatás

Amikor rátaláltunk a Topcégalapítás.com –ra, eleinte azt hittem, biztosan rosszul látok vagy van valami átverés a székhelyszolgáltatás csomagoknál. Kiderült, hogy természetesen tévedtem. Mindenkinek ajánlom a Topcégalapítás.com –ot, aki szeretne budapesti vagy iparűzési adó-mentes székhelyszolgáltatás csoamgok közül válogatni. A Topcégalapítás.com –nál nem ismerek jobbat, ahol a profi szakemberek mindent megtesznek az ügyfelek elégedettségéért. Mára állandó ügyfelei lettünk a cégnek, hiszen az ipa-mentes újlengyeli székhelyszolgáltatás csomagokban találtunk mindenféle olyan ajánlatot, amire szükségünk volt. Így levélszkennelést,.. Read More

A Székhelyszolgáltatás szabályai

Sok segítséget nyújt a székhelyszolgáltatás. A mai rohanó világban egy vállalkozásba belevágni nagy bátorság. Rengeteg dolgot kell már az elején biztosítani, hogy elindulhasson egy cég. Ilyen például egy székhelyszolgáltatás, ami alapvető és kulcsfontosságú egy cég életében. Ezért is kapják fel sokan a fejüket, akik ilyenben gondolkodnak a topcegalapitas.eu oldalon található rendkívül kedvező lehetőségekre. Hiszen ez olyan szolgáltatás lehet, ami végre megoldja a gondjaikat és átveszi a terheik egy részét, és nekik nem is.. Read More

Megfelelő Önnek a székhelyszolgáltatás Budapest igénybevétele?

A válasz a feltett kérdésre egyértelmű, igen! Önnek kell intéznie a céggel kapcsolatos mindennemű adminisztrációs tevékenységet, ha nincs külön bejelentett székhelye. Ezért folyamatosan otthon tartózkodik, hogy a hivatalos leveleket át tudja venni, vagy ha nincs otthon, amikor a postai küldemény jön, akkor utána postára rohangálni, átvenni a küldeményeket. De hasonló a helyzet az ellenőrzésekkel kapcsolatosan is. Ha Ön olyan tevékenységet végez, amely során kevés időt tölt az előre bejelentett székhelyen, akkor két lehetősége.. Read More